2015. október 5., hétfő

Önkísérlet

Amikor befejeztem az egyetemet és hozzám vágták a hosszas küzdelem árán megszerzett papírokat, azt gondoltam, hogy hosszabb szünetet fogok tartani azelőtt, hogy valami új ismeret megszerzésébe fognék bele. Aztán három hónappal később beiratkoztam a szakképzésre (ami a bürokrácia és a szívatás olyan mélységeit ismertette meg velem, hogy azóta is csak húzom-halasztom az államvizsgát, de ez most lényegtelen).

Szóval valahonnan mindig elő tudom kaparni a tanulás iránti vágyamat. Ennek a legújabb megnyilvánulása az, hogy a Duolingón bogarászva nekiláttam a svéd kurzusnak. Kíváncsi vagyok, mit lehet elérni egy ilyen programmal egy olyan idegen nyelvvel, amelyet teljesen a nulláról kezdek.

A program amúgy szenzációs, olyan, mint egy játék: XP-t ad egy lecke teljesítéséért vagy átismétléséért, és folyamatosan az arcodba tolja, hogy elérted-e a magadnak kijelölt mennyiséget. Én napi 30 XP-t állítottam be magamnak, ami a "Serious" szint - ja hát kérem, máshogy nem látom sok értelmét.

A másik zsenialitás az, hogy úgy tanítja a nyelvet, mint ahogyan az anyanyelvünket tanultuk: rengeteg ismétléssel bevési a szavakat és a szerkezeteket, mindössze minimális nyelvtani magyarázatot ad a leckék fő részénél, amúgy meg hagyja, hogy a tanuló jöjjön rá, mi mit jelent és hogyan van. Eddig ez nagyon szimpatikus megközelítés.

Mindenesetre időnként írok majd arról, éppen hol tartok a tanulásban, a kísérlet vége pedig mindenképpen az lenne, hogy kiderüljön: meg tudok-e tanulni használható minőségben svédül ezzel a módszerrel? Bill Gates bebukta (mondjuk ő a franciával próbálkozott), itt az ideje, hogy legalább egy dologban lenyomjam őt.

1 megjegyzés:

  1. Én franciául tanulok rajta (ideje valamiben felülmúlom Gates mestert), csak most kicsit elhanyagoltam, szerintem is nagyon jó.

    VálaszTörlés