Az elmúlt időszakban valahogy nem éreztem azt, hogy lenne mondanivalóm, ami pedig eszembe jutott, annál a blog profilja miatt aggódtam. Talán fölöslegesen, mindenesetre mivel a közönség nagy része a hadijátékos vonalról érkezik, változatlanul ezt a vonalat szeretném elsődlegesnek tartani. Ebben pedig nem volt igazán újdonság: dolgozgattam a svéd-orosz projekten, de csak nagyon kímélő üzemmódban. Warhammert viszonylag többet festettem, de a befejezett figurákkal ott is adós vagyok.
Úgy jártam, mint az Origó pár hónappal ezelőtt. Hírínség állt be, bizony...
Ráadásul a festéseim minőségével is állandóan kételyeim vannak. Amióta átálltam akrilra, viszonylag sokféle festéket próbáltam ki, a Citadelt azonban még nem. Mostanra viszont eldöntöttem, hogy veszek abból is pár tégellyel próba gyanánt, és majd írok egy összehasonlító bejegyzést.
Az új törpe seregkönyv érkezésével a warhammeres modellezésem is új irányt vett. A Styx által javasolt konverzióval ugyanis elkezdtem Hammerereket gyártani, miután a saját első ötletem (epoxi gyantából megformálni és kifarigcsálni / felcicomázni a pöröly fejét) nagyon nem vált be. Ez a konverzió sem lett tökéletes természetesen, de a célnak megfelel: szerintem felismerhető, mik akarnak lenni a figurák. Most ennek az egyelőre 14 fős alakulatnak a befejezése zajlik, ezzel párhuzamosan tovább dolgozom az őrtornyon is és a Longbeard-jeim létszámát is felemelem 34 főre. Volt egy doboz figurám kereten, ezeket összeraktam és most türelmesen várják, hogy legyen érkezésem az alapozásukra.
Játék frontján az érdekesebbel kezdeném: pár hete öcsémmel kipróbáltam a Borúra derű! játékrendszert. Otthon, a konyhaasztalon a napóleoni figurákkal játszottunk egy hevenyészett csatát, amiben 2 zászlóaljnyi brit gyalogos a 95. lövészek egy zászlóaljával és egy tüzérségi üteggel megtámogatva megütközött hasonló nagyságrendű francia erőimmel (csak mivel nincsenek se voltigeurjeim, se chasseurjeim, ezért könnyűgyalogság helyett lengyel ulánusokkal egészítettem ki a seregemet). A játszma tipikus ismerkedő játék volt, főleg úgy, hogy tesómat nem is érdekli különösebben a hadijáték vagy a modellezés, úgyhogy én voltam a rangidős játékos az asztalnál... a rutintalanságom szépen ki is ütközött, úgyhogy egy darabig játszogattunk ugyan, de ami tapasztalatot leszűrtem, az messze nem elég ahhoz, hogy véleményt mondhassak a rendszerről. Elsőre nekem úgy tűnt, hogy sokszor jobban megéri levenni egy talpat a megtámadott zászlóaljból, mint sebpontot tenni rá, ugyanis a sebpont miatt egyre nehezebbé válik az alakulat aktiválása, aztán lehet bohóckodni a tiszttel, hogy nagy nehezen levarázsoljuk róla... ha meg nem sikerül, akkor egy ilyen beragadó alakulat el is döntheti a csatát.
Természetesen még további tesztelésnek szeretném alávetni a szabályt, és valamikor jó lenne megnézni egy bemutatójátékot is, és folytatni a nyitást a történelmi rendszerek felé. Ha kifesteném a doboznyi vikingemet és kicsit reparálnám a régi Revell szászokat, akkor ezzel a 2×40 figurával már lehetséges volna skirmish összecsapásokat játszani, miközben a háttérben Amon Amarth bömböl a hangfalakból és sört vedelünk ellenfelemmel nyakló nélkül.
A Warhammerrel kapcsolatban érdekes fordulat állt be nálam: kezdem azt hinni, hogy összeáll a fejemben a játék mechanikája, az, hogy mit és miért kell csinálni. A különbség nagyjából az, mint amikor valaki csak ide-oda lépeget a sakktáblán a keze ügyébe eső figurákkal, vagy már pár lépésre előre is gondolkodik. Mindenesetre az új seregkönyv érkezése után elkezdtem kísérletezni egy rohamtörpés koncepcióval, felemás sikerrel. Azóta kicsit visszavettem a tempóból és hagyományosabb megközelítésben folytattam a legutóbbi meccseket, tehát hoztam hadigépeket is.
A nagybetűs életben pedig hamarosan véget ér a három éve zajló szakképzésem, valamint meghozok egy munkával kapcsolatos döntést, úgyhogy remélhetőleg utána már több időm lesz a hobbijaimra meg úgy általában az életre. Még az is lehet, hogy életemben először elmegyek egy nyári fesztiválra.
Úgy jártam, mint az Origó pár hónappal ezelőtt. Hírínség állt be, bizony...
Ráadásul a festéseim minőségével is állandóan kételyeim vannak. Amióta átálltam akrilra, viszonylag sokféle festéket próbáltam ki, a Citadelt azonban még nem. Mostanra viszont eldöntöttem, hogy veszek abból is pár tégellyel próba gyanánt, és majd írok egy összehasonlító bejegyzést.
Az új törpe seregkönyv érkezésével a warhammeres modellezésem is új irányt vett. A Styx által javasolt konverzióval ugyanis elkezdtem Hammerereket gyártani, miután a saját első ötletem (epoxi gyantából megformálni és kifarigcsálni / felcicomázni a pöröly fejét) nagyon nem vált be. Ez a konverzió sem lett tökéletes természetesen, de a célnak megfelel: szerintem felismerhető, mik akarnak lenni a figurák. Most ennek az egyelőre 14 fős alakulatnak a befejezése zajlik, ezzel párhuzamosan tovább dolgozom az őrtornyon is és a Longbeard-jeim létszámát is felemelem 34 főre. Volt egy doboz figurám kereten, ezeket összeraktam és most türelmesen várják, hogy legyen érkezésem az alapozásukra.
Játék frontján az érdekesebbel kezdeném: pár hete öcsémmel kipróbáltam a Borúra derű! játékrendszert. Otthon, a konyhaasztalon a napóleoni figurákkal játszottunk egy hevenyészett csatát, amiben 2 zászlóaljnyi brit gyalogos a 95. lövészek egy zászlóaljával és egy tüzérségi üteggel megtámogatva megütközött hasonló nagyságrendű francia erőimmel (csak mivel nincsenek se voltigeurjeim, se chasseurjeim, ezért könnyűgyalogság helyett lengyel ulánusokkal egészítettem ki a seregemet). A játszma tipikus ismerkedő játék volt, főleg úgy, hogy tesómat nem is érdekli különösebben a hadijáték vagy a modellezés, úgyhogy én voltam a rangidős játékos az asztalnál... a rutintalanságom szépen ki is ütközött, úgyhogy egy darabig játszogattunk ugyan, de ami tapasztalatot leszűrtem, az messze nem elég ahhoz, hogy véleményt mondhassak a rendszerről. Elsőre nekem úgy tűnt, hogy sokszor jobban megéri levenni egy talpat a megtámadott zászlóaljból, mint sebpontot tenni rá, ugyanis a sebpont miatt egyre nehezebbé válik az alakulat aktiválása, aztán lehet bohóckodni a tiszttel, hogy nagy nehezen levarázsoljuk róla... ha meg nem sikerül, akkor egy ilyen beragadó alakulat el is döntheti a csatát.
Természetesen még további tesztelésnek szeretném alávetni a szabályt, és valamikor jó lenne megnézni egy bemutatójátékot is, és folytatni a nyitást a történelmi rendszerek felé. Ha kifesteném a doboznyi vikingemet és kicsit reparálnám a régi Revell szászokat, akkor ezzel a 2×40 figurával már lehetséges volna skirmish összecsapásokat játszani, miközben a háttérben Amon Amarth bömböl a hangfalakból és sört vedelünk ellenfelemmel nyakló nélkül.
A Warhammerrel kapcsolatban érdekes fordulat állt be nálam: kezdem azt hinni, hogy összeáll a fejemben a játék mechanikája, az, hogy mit és miért kell csinálni. A különbség nagyjából az, mint amikor valaki csak ide-oda lépeget a sakktáblán a keze ügyébe eső figurákkal, vagy már pár lépésre előre is gondolkodik. Mindenesetre az új seregkönyv érkezése után elkezdtem kísérletezni egy rohamtörpés koncepcióval, felemás sikerrel. Azóta kicsit visszavettem a tempóból és hagyományosabb megközelítésben folytattam a legutóbbi meccseket, tehát hoztam hadigépeket is.
A nagybetűs életben pedig hamarosan véget ér a három éve zajló szakképzésem, valamint meghozok egy munkával kapcsolatos döntést, úgyhogy remélhetőleg utána már több időm lesz a hobbijaimra meg úgy általában az életre. Még az is lehet, hogy életemben először elmegyek egy nyári fesztiválra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése