A Vén-Duna tud meglepetésekkel szolgálni. Vasárnap délelőtt kieveztünk a Dunára, és ha már ott voltunk, felmentünk a Vén-Dunához, és ha már ott voltunk, végig is hajóztuk. Az alacsony vízállás azonban kifejezetten gondolkodóssá tette a haladást: már a Duna-hídtól lejjebb is oda kellett figyelnünk a homokzátonyokra, a Vén-Dunában pedig jó néhányszor, sokat mondok, térdig ért a víz ott, ahol a legmélyebb volt. Én ültem elől, ezért az én dolgom volt figyelni a sekélyest.
Az izgalmak a kőgátnál kezdődtek, amivel anno elzárták a holtágat, és nem tudtuk, megnyitották-e. Mint kiderült, megnyitották, viszont az alacsony vízállás miatt a kb. 4-5 méter széles nyílás közepén mindössze 1 méter volt szabad, mellette mindkét oldalon kövek álltak, a víz pedig erős sugárban áramlott ezen a "palacknyakon". Elsőre azt sem tudtuk, át tudunk-e menni, vagy netán gyalog kell átkelni, aztán csak megnéztük. Óvatosan, finoman, szinte centinként mentünk előre, én talán nem is eveztem, inkább előrébb hajolva a medret tapogattam az evezővel. Aztán egyszerre kiderült, hogy jók vagyunk, úgyhogy nekifeszültünk a lapátoknak, és néhány határozott csapással átjutottunk a nehéz részen. Utána, bevallom, elégedettek voltunk magunkkal!
(Az örömömet beárnyékolta, hogy a Vén-Dunáról kifelé menet nem figyeltem előre, ezért nekikoccantunk a víz közepén (??!!) lévő kőhalomnak. Ennek az volt az oka, hogy egyrészt a folyamot néztem, mert megakadt a szemem egy távoli hajón, és el akartam dönteni, közeledik-e vagy távolodik, másrészt pedig ki az ördög gondolta volna, hogy a kövek nem a part menti gát mellett vannak, hanem középre összehalmozva? Tanulság: nem gondolkodni kell, hanem nézni, nem prekoncepciókat gyártani, hanem éberen figyelni és ellenőrizni, a valóság megfelel-e annak, amilyennek én képzelem. Mindenesetre, mint lemosáskor kiderült, a hajót meg se karcolta a koccanás.)
Még egy hibát követtünk el aznap: nem vittünk se távcsövet, se fényképezőgépet. Pedig láttunk barna kányát a fészkére szállni, kis- és nagy kócsagot, szürke gémet, kormoránt és végül, mindennek a megkoronázásaként, két hattyút, akik úgy repültek el előttünk, mintha légi bemutatót akarnának tartani a kedvünkért. Mondjuk azt nem tudom, a digitális géphez van-e normális teleobjektívünk - Apu azt mondta, legfeljebb elhozza a Zenitet, ahhoz van. Vicces, hogy a távcső és a fényképezőgép is szovjet gyártmány, és mint ilyen, egyrészt meglepően nehezek, másrészt ha átszaladna rajtuk egy harckocsi, akkor lehet, hogy az törne össze jobban. :)
Mint kiderült, az evezés nagyjából 17 kilométer volt, amit elég jó teljesítménynek tartok, főleg, hogy a visszaúton nagy déli szelet kaptunk, néhol olyan hullámokkal, hogy a nagyobbak becsaptak a kenuba is. A kisebbek csak megdobták, de az is éppen elég volt. A végére azért már eléggé elfáradt a bal karom. Legközelebb csakazértis elvisszük a kettes kajakot - ideje azt is kipróbálnom.
A héten elmegyek kung-fu edzésre és csütörtökön szeretnék eljutni az SFportal meetup-estjére, úgyhogy ez a pár nap régen látott ismerősök jegyében fog telni.
Pláne, ha azt vesszük: szombaton osztálytalálkozó!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése